Tokió irodáiban idén nyáron váratlan vita kerekedett: több munkahely is engedélyezte a rövidnadrág viselését a kánikulában, ám hamar kiderült, hogy a lazítás korántsem egyenlő mértékű. Nők esetében azonnal előkerült a kérdés, hogy borotvált vagy borotatlan lábbal jelenhetnek-e meg – a férfiaknál ez a felvetés eszébe sem jutott senkinek. A japán közösségi médiában „lábszőr-zaklatásnak" nevezett jelenség gyorsan országos szintű párbeszéddé nőtte ki magát.
A japán munkahelyi kultúra hagyományosan szigorú megjelenési elvárásokat támaszt, különösen nőkkel szemben. Az elmúlt években ugyan indult néhány reformkezdeményezés – például a kötelező magas sarkú cipő elleni tiltakozás –, de a nemi alapú öltözési kettős mércék mélyen beágyazódtak a szervezeti normákba. A mostani vita rávilágít: amikor egy vállalat lazít a dresscode-on, az egyenlőtlenségek sokszor nem tűnnek el, hanem új formában jelennek meg.
HR-szemszögből ez az eset konkrét cselekvési pontot jelent. Ha egy szervezet felülvizsgálja az öltözési szabályzatát, érdemes nemleges vagy semleges megfogalmazást alkalmazni: ne nőkre és férfiakra vonatkozó külön szabályokat írjanak, hanem szerepre, munkakörülményekre alapozott elvárásokat. A pszichológiai biztonság szempontjából sem elhanyagolható, hogy a munkavállalók mit éreznek: méltányosan bánnak-e velük a mindennapokban.
