Egy ontariói munkajogi eljárásban az ítélőtestület elutasította egy mérnök végkielégítés iránti igényét, miután megállapította, hogy a kérelmező valójában önálló vállalkozóként, nem munkavállalóként dolgozott a cégnél. Az ügy különlegessége, hogy a döntő bizonyítékot nem a szerződés szövege, hanem a mérnök saját, az amerikai határőrség és bevándorlási hatóságoknak írt levelei jelentették.
Ezekben a levelekben a kérelmező következetesen önálló vállalkozóként mutatta be magát, ami az eljárás során ellene fordult. A kanadai munkajog szerint a foglalkoztatási jogviszony valódi tartalmát több tényező együttesen határozza meg, de a felek saját nyilatkozatai — különösen, ha azok hatóságoknak szólnak — komoly súllyal esnek latba a minősítéskor.
HR-szemszögből ez az eset egyértelmű figyelmeztetés: a vállalkozói és munkavállalói státusz elhatárolása nem csupán szerződéstechnikai kérdés, hanem valós jogi kockázatot hordoz mindkét félnek. A HR-csapatoknak érdemes rendszeresen felülvizsgálni a foglalkoztatási konstrukciókat, és gondoskodni arról, hogy a tényleges munkavégzés körülményei összhangban legyenek a jogi minősítéssel — mert ellenkező esetben a munkavállaló és a munkáltató egyaránt pórul járhat.
