A túlképzettség jelensége – amikor valaki a képzettségénél alacsonyabb szintű munkát végez – egyre több munkavállalót érint Ázsiában és globálisan egyaránt. Egy új kutatás arra kereste a választ, hogyan csapódik le ez az állapot a magánéletben, különösen a családi kapcsolatokban. Az eredmény meglepő: a hatás korántsem egyforma, sőt, ellentétes irányba is mutathat.
A vizsgálat két markánsan eltérő csoportot azonosított. Az egyik csoportban a túlképzett munkavállalók frusztráltabbak, szorongóbbak, és ezt a feszültséget hazaviszik – ami a családi légkörre negatívan hat. A másik csoportban ugyanez az állapot több mentális energiát hagy meg az embereknél: mivel a munka nem meríti ki őket intellektuálisan, otthon jelen tudnak lenni. A két csoport közötti legfontosabb különbség az, hogy ki hogyan viszonyul a munkájához – ki értékeli jobban a szakmai kihívást, és ki a munka-magánélet egyensúlyt.
HR-szemszögből ez az adat figyelmeztető jel. A tehetségmenedzsment során érdemes komolyan venni az illeszkedés kérdését: egy alulhasznosított munkavállaló nemcsak teljesítménykockázatot jelent, hanem jóllétbeli kockázatot is. A rugalmas munkavégzés és a belső mobilitási lehetőségek kínálata csökkentheti a túlképzettség negatív hatásait – de a probléma gyökerét a szerepek tudatos tervezése és a fejlesztési utak megnyitása kezeli igazán.
