Az átszervezések idején a HR-esek különleges és rendkívül terhes pozícióban vannak: ők közvetítik a döntéseket, ők tartják a nehéz beszélgetéseket, és közben sokszor saját állásuk bizonytalanságával is szembesülnek. Ez az állapot – amelyet a szakirodalom „érzelmi disszonanciának" nevez – azt jelenti, hogy a HR-es kifelé higgadt és támogató, miközben belül maga is szoronghat, dühöt vagy tehetetlenséget érezhet.
A morális distressz is valós kockázat: a HR-esek gyakran végrehajtanak olyan döntéseket, amelyekkel esetleg nem értenek egyet, de nem mondhatják ki. Az elvárás az, hogy professzionálisak maradjanak, miközben kollégáikat elköszönnek tőlük, és közben saját magukra is figyeljenek. A Personalwirtschaft által bemutatott kutatások és szakértői vélemények szerint a kiégés és a másodlagos traumatizáció valós veszély ebben a szerepkörben – mégis ritkán kerül szóba.
HR-szempontból az önvédelem nem luxus, hanem szakmai alapfeltétel. A konkrét stratégiák között szerepel a rendszeres szupervízió vagy pszichológiai támogatás igénybevétele, a szerephatárok tudatos megvonása, a HR-csapaton belüli nyílt kommunikáció fenntartása és a döntéshozóktól kapott visszajelzés igénylése. Egy szervezet csak akkor tud emberi leépítést végrehajtani, ha a HR-esek maguk is mentálisan stabilak maradnak – ezt a felelősséget a vállalatvezetésnek is fel kell vállalnia.
