Egyre több kiváló szakember kerül ki a munkaerőpiacról anélkül, hogy valódi esélyt kapna – nem azért, mert nem elég jó, hanem azért, mert a toborzási rendszer szűrői kizárják őket. Blaire Palmer különösen a középkorú nők helyzetét vizsgálja: ez a csoport tapasztalt, motivált és sokoldalú, mégis rendszeresen falakba ütközik az álláskeresés során. Az ő tapasztalataik azonban egy sokkal szélesebb körű problémára mutatnak rá.
Palmer négy fő okot azonosít: az elavult kompetenciamodellek, amelyek a múltbeli tapasztalatot a jövőbeli potenciál fölé helyezik; az automatizált szűrők, amelyek kizárják azokat, akik nem lineáris karrierutat jártak be; az implicit elfogultságok, amelyek az életkort, a rést a CV-ben vagy a „nem tipikus" hátteret negatívan értékelik; és a toborzási folyamat általános merevsége, amely nem hagy teret az egyéni narratíváknak. Mindez együtt azt eredményezi, hogy a legtehetségesebb emberek egy része láthatatlan marad.
HR-szemszögből ez egy sürgős strukturális kérdés: ha a toborzási folyamat nem képes azonosítani a valódi tehetséget, a szervezet versenyhátrányba kerül. A megoldás nem egyszerű, de konkrét: a kompetenciaalapú kiválasztás felülvizsgálata, az automatizált szűrők kalibrálása és a strukturált interjúk bevezetése mind olyan lépések, amelyek egyszerre tesznek igazságosabbá és hatékonyabbá egy toborzási rendszert.
