Egy erősödő trend borzolja a HR-es kedélyeket: a fiatal munkavállalók egyre nagyobb arányban mondanak nemet a menedzseri szerepkörre. A kutatások szerint az egyéni hozzájárulók – vagyis azok, akik nem vezető beosztásban dolgoznak – szándékosan maradnak a saját szakmai sávjukban, és nem ambicionálják a csapatvezetői ugrást. Ez nemcsak egyéni karrierdöntés, hanem szervezeti szintű utánpótláskrízis csírája.
A visszautasítás mögött több ok húzódik meg. A menedzseri szerep egyre több adminisztratív terhet, érzelmi munkát és felelősséget jelent – miközben a fizetési különbség sok helyen nem kompenzálja ezeket. A hibrid munkakörnyezet tovább nehezíti a csapatvezetést, a pszichológiai biztonság megteremtése pedig aktív erőfeszítést igényel. Ráadásul a technológiai fejlődés felértékelte az egyéni szakértelmet: egy kiváló szakember ma már nem feltétlenül „veszít" azzal, ha nem vezet csapatot.
A HR-nek itt aktív szerepet kell vállalnia. Az első lépés a menedzseri szerep újrapozicionálása: nem büntetés, hanem fejlődési lehetőség. Ehhez azonban valódi támogatást, vezetőfejlesztési programokat és átlátható karrierösvényeket kell kínálni – nem csak a cím mellé adott extra feladatokat. Ha a szervezet nem teszi vonzóvá a vezetői utat, a tehetségmenedzsment csődje nem kérdés, csak idő.
