Indonézia kormánya 2027-re 3,5 millió új munkahely létrehozását tűzte ki célul – ez az egyik legambiciózusabb foglalkoztatáspolitikai vállalás a régióban. A terv mögött egyértelmű gazdasági szükségszerűség áll: az ország fiatal, növekvő munkaképes korú népessége és a strukturális munkanélküliség együttesen sürgős cselekvést követelnek.
A vállalati oldal azonban egyáltalán nem osztja a kormány optimizmusát. A cégek egyöntetűen azt jelzik, hogy a célszám eléréséhez komoly akadályokat kell leküzdeni: a befektetési környezet javítása, az ipari kapacitások bővítése és az adminisztratív reformok elvégzése nélkül a munkahelyteremtési terv nem teljesíthető. A minőségi foglalkoztatás – tehát nem csupán munkahely, hanem fenntartható, megfelelő bérű pozíció – megteremtése ennél is összetettebb kihívás.
HR-szempontból az indonéz eset jól illusztrálja azt a globális feszültséget, amely a foglalkoztatáspolitikai célok és a valós piaci feltételek között húzódik. A mennyiségi célok önmagukban nem elegendők – a munkáltatói oldal bevonása, a képzési rendszerek fejlesztése és a rugalmas munkajogi keretek kialakítása nélkül a számok mögött nem lesz valódi munkavállalói élmény. Ahol a szabályozási környezet akadályozza a munkahelyteremtést, ott a HR-stratégiák is csak korlátozottan tudnak érvényesülni.
