Kanadában egy manitobai munkaügyi testület elé kerül az a kérdés, amely sok vendéglátóipari dolgozót érint: vajon egy étterem általános menedzsere (GM) jogosult-e túlóradíjra, vagy a vezetői besorolás kizárja ezt a lehetőséget? Az ügy rávilágít arra, hogy a munkakör megnevezése önmagában nem dönt a bérezési jogosultságokról.
A vizsgálat középpontjában az állt, hogy a GM ténylegesen milyen feladatokat végzett nap mint nap. A munkaügyi szabályozás ugyanis nem a titulus, hanem a tényleges munkavégzés alapján határozza meg, ki számít vezetőnek és ki operatív munkavállalónak. Ha valaki főként konyhai vagy kiszolgálói feladatokat lát el, a vezető cím ellenére is járhat neki a túlóradíj.
HR-szemszögből ez az ügy komoly tanulságot hordoz: a munkaköri leírások pontossága és a valós feladatok dokumentálása kritikus fontosságú. Ha egy szervezet vezető beosztásba sorol be valakit anélkül, hogy az valódi döntési jogkörrel rendelkezne, jogi kockázatot vállal. A kanadai HR-szakembereknek érdemes rendszeresen felülvizsgálni a beosztások és a tényleges munkavégzés összhangját — különösen a vendéglátóiparban, ahol a határok könnyen elmosódnak.
