A brit munkáltatók zöme ma már szinte magától értetődőnek tekinti, hogy felelőssége van a munkavállalók mentális egészségéért – de a valódi cselekvés és az elvárások között egyre nagyobb a szakadék. Egy friss felmérés szerint a megkérdezett munkáltatók 87%-a állítja, hogy az elmúlt évekhez képest sokkal többet várnak el tőlük ezen a területen. Ez az elvárás részben jogos, részben viszont strukturálisan is problémás: a cégek nem egészségügyi intézmények.
A részletek árnyalják a képet: a munkáltatók többsége valamilyen szintű mentálhigiénés támogatást már nyújt – legyen az EAP-program, tudatosság-fejlesztő tréning vagy rugalmas munkavégzés. Azonban átfogó, koherens mentálhigiénés stratégiával csak a szervezetek töredéke rendelkezik. A probléma nem az akarat hiánya, hanem a tájékozatlanság: hol húzódik a munkáltatói felelősség határa, és mikor kell szakmai egészségügyi szereplőkre átadni az ügyet?
HR-szempontból az üzenet egyértelmű: a munkavállalói jóllét nem egy projekt, hanem egy folyamatosan menedzselt szervezeti prioritás. A pszichológiai biztonság megteremtése, a vezetők felkészítése és a korai figyelmeztető jelekre való reagálás mind olyan területek, amelyekhez valódi kompetencia kell – nem csak jószándék. A szabályozói iránymutatás sürgetése jogos, de a HR-vezetők addig sem várhatnak: a cselekvés most kezdődik.