A juttatási RFP-folyamat – amelyet sok HR-csapat a biztosítói és szolgáltatói piac megverésének leghatékonyabb eszközeként kezel – valójában sokszor csak megerősíti a már meghozott döntéseket. Egy friss elemzés szerint mire egy szervezet kibocsátja az ajánlatkérőt, a valódi prioritások, a preferált szolgáltatók és a költségkeretek már nagyrészt rögzítve vannak. Az RFP így nem döntési eszköz, hanem dokumentációs ritual.
Az elemzés szerint a probléma gyökere az, hogy a HR-csapatok az RFP-t taktikai, nem stratégiai eszközként használják. A kérdőívek és értékelési szempontok sokszor a jelenlegi szolgáltatónak kedveznek, az innovatív megoldások pedig nehezen férnek be egy előre definiált struktúrába. Eközben a munkavállalók valódi igényei – amelyeket egy jó juttatási stratégiának kellene tükröznie – háttérbe szorulnak a folyamat adminisztratív logikájával szemben.
HR-szemszögből az üzenet egyértelmű: ha valódi változást akarunk a juttatási rendszerben, az RFP előtt kell elvégezni a nehéz munkát. Ez jelenti a munkavállalói élmény auditját, a piaci benchmarking elvégzését és a valódi döntési szempontok tisztázását. Aki ezt kihagyja, és egyből az ajánlatkérővel indul, garantáltan ugyanazt kapja vissza, amit már eddig is kapott.
